Idén sem fizet osztalékot a Tigáz
A Tigáz Zrt. tavalyi működési eredménye 3,28 milliárd forint volt az előző évi 5 milliárd forintos működési veszteség után, nettó vesztesége 1,58 milliárd a 2014-es 14,8 milliárd forint veszteséget követően, a társaság a 2015-ös évre sem fizet osztalékot – tájékoztatott a Tigáz szerdán. Az Elmű 1200, az Émász pedig 1100 forint osztalékot fizet részvényenként – derül ki a társaságok Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett közgyűlési határozataiból.
A közlemény szerint a kedden megtartott éves rendes közgyűlésen elfogadták a Tigáz Zrt. és a Tigáz csoport éves beszámolóját.
A Tigáz csoport tavaly 5,43 milliárd forint működési eredményt ért el az előző évi 7,3 milliárd forintos veszteség után. Nettó eredménye 153 millió forint lett, míg 2014-ben 13,1 milliárd forintos veszteségről számoltak be. A vállalat 1092 településen látott el földgázelosztói tevékenységet 2015-ben. A fogyasztók létszáma 1 millió 196 ezer volt, mintegy 5 ezerrel több az előző évinél. A Tigáz összesen 1,58 milliárd köbméter földgázt értékesített tavaly – közölték. A közgyűlés arról is határozott, hogy a 2015-ös évre nem fizetnek osztalékot. Korábbi tájékoztatások szerint a Tigáz Zrt. a 2014-es és a 2013-as év után sem fizetett osztalékot.
A Tigáz Zrt. tavaly júniusban jelentette be, hogy egyetemes gázszolgáltatói engedélyének visszavonását kérte a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). Ezt azzal indokolták: “a Tigáz döntése része annak a folyamatnak, amelynek célja a társaság üzleti tevékenységét összehangolni a szabályozási környezettel és csökkenteni az üzleti tevékenységét érintő kedvezőtlen hatásokat”.
A MEKH 2016. október 1-jei határidővel vonta vissza a gázszolgáltatási engedélyt, a Tigáz mintegy 1,2 millió lakossági földgázfogyasztóját a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz veszi át.
Az energiahivatal a múlt héten azt közölte, hogy az előre fizető mérővel rendelkező Tigáz-ügyfelek hamarabb átkerülhetnek a Főgázhoz, már áprilisban elkezdődik az előre fizető mérők átállítása és a feltöltőkártyák cseréje. A hagyományos mérővel rendelkező felhasználók átadása október elsejével történik meg.
Idén február 25-én jelentette be a Tigáz, hogy a Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft. veszi át a társaság magyarországi szabadpiaci földgázportfólióját. A tranzakciót követően a Tigáz befejezi szabadpiaci gázkereskedelmi tevékenységét Magyarországon. Az átadás-átvétel csaknem 3000 ügyfelet érint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 1-jén jóváhagyta a február 19-én aláírt megállapodást, a MÁSZ március 31-én átvette a Tigáz szabadpiaci földgázportfólióját.
A Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Nyrt. és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. április 19-én tartotta éves rendes közgyűlését. Az Elmű közgyűlése a társaság 2015. évi éves beszámolóját 275,649 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 2,301 milliárd forint adózott nyereséggel fogadta el. A társaság a közgyűlés döntése szerint az adózott eredményt kiegészítve a szabad eredménytartalékból felhasznált 4,989 milliárd forinttal, 7,290 milliárd forint osztalékot fizet a részvényeseknek, ami részvényenként 1200 forintnak felel meg. A közgyűlés a 2015. évi konszolidált éves beszámolóját 226,296 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 9,574 milliárd forint adózott eredménnyel hagyta jóvá.
Az Elmű a 2014-es év után részvényenként ugyancsak 1200 forint osztalékot fizetett, a 3,8 milliárd forint adózott eredményt kiegészítve a szabad eredménytartalékból felhasznált 3,487 milliárd forinttal.
Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) Nyrt. közgyűlése 105,473 milliárd forint mérlegfőösszeggel, valamint 4,991 milliárd forint adózott nyereséggel hagyta jóvá a társaság 2015. évi éves beszámolóját. Az ÉMÁSZ 3,355 milliárd forint – részvényenként 1100 forint – osztalékot fizet, a fennmaradó 1,636 milliárd forint az eredménytartalékba kerül. Az Émász 2015. évi konszolidált éves beszámolóját 97,715 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 5,259 milliárd forint adózott eredménnyel fogadták el a részvényesek.
Az Émász a 2014-es év után részvényeként 900 forint osztalékot fizetett az 5,262 milliárd forint adózott nyereségből, az osztalékfizetésre fordított 2,746 milliárd forinton túl fennmaradó 2,516 milliárd forint pedig az eredménytartalékba került.
energiaoldal.hu – MTI