Izrael kisöpri a tragacsokat az utakról

Egyre több sofőr hajlandó készpénzért beváltani öreg autóját egy, a légszennyezés csökkentését célzó állami program keretében.

Mindenki tisztában van azzal, hogy az öreg autók komoly egészségügyi és környezetvédelmi kockázatokat hordoznak. Ezért az autók „újrahasznosítása” egyre népszerűbb Európában, Amerikában, és már Izraelben is. Az Izraeli Környezetvédelmi Minisztérium újra elindította a selejtező programját, amelynek keretében pénzt fizetnek a sofőröknek azért, hogy azok beadják erősen szennyező autóikat és teherautóikat megsemmisítésre.

kép: yanec

kép: yanec

Az első selejtező program 2010-es indulása óta az izraeliek 25.000 súlyosan szennyező autót cseréltek be. Az új projekt pénzügyi kerete 28 millió sékel (1,8 milliárd forint), 10 millióval több az előző évhez képest, de még mindig kevés a lakosság igényéhez mérve.

– Körülbelül évi 6000 autóra van keretünk – mondja Amir Zalzberg a Környezetvéldelmi Minisztériumból – de kb 10.000 ember vár, hogy részt vehessen a programban.  A legtöbb ember természetesen  a pénz miatt jelentkezik, de biztosak vagyunk benne, hogy örülnek annak, hogy kevesebbet szennyezik a levegőt. A minisztériumi adatok szerint a régi autók hússzor szennyezőbbek mint új, katalizátoros társaik – Izraelben 1995 óta csak ilyen autókat hoznak forgalomba. Zalzberg szerint kb 2,8 millió autó fut Izrael útjain, ebből 30.000-et kellene bezúzni. A minisztérium 3000 sékelt, azaz kb. 200.000 forintot fizet a tulajdonosoknak egy autóért, amely megfelel a projekt elírásainak. „Nem egy nagy összeget kínálunk, de segítünk a sofőröknek, hogy helyesen cselekedjenek.”

hirdetés

A selejtező programok a 2008-as válság után indultak el a világban. Két céljuk is volt: egyrészt az autóipar felpörgetése, másrészt a környezetvédelem elősegítése. Míg egyes országokban akár 10 évnél fiatalabb autókat is be lehetett cserélni, ha az újnak jobbak voltak a kibocsátási mutatói, Izraelben az 1992 előtt készült autókra koncentrálnak.

kép: RonAlmog

kép: RonAlmog

– Izralnek nincs autóipara – mondja Zazberg – így nálunk az egyetlen szempont a környezetvédelem.

A minisztérium egy roncstelepre szállítja az autókat, ahol azokat szétszerelik. A gumikat útburkolásnál használják fel, az üveget és fémet újrahasznosítják. A művelettel duplán nyer a környezet: az anyagokat újrahasznosítják, miközben a légszennyezés csökken.

forrás: alternativenergia.hu