Július 3: a nejlonzcsakók nélküli nap

25 perc használat, 400 év környezetszennyezés. Nejlonzacskómentes napot szervez július 3-án a nemzetközi Global Alliance for Incinerator Alternatives. Magyarországon a hazai tagszervezet, a Humusz Szövetség és partnerei hívják fel a figyelmet a környezettudatos életmód elemi szintű követelményére. A zöld szervezet mindenkit táskakészítésre biztat: ez a Reszütyő pályázat.

Átlagosan egy zacskót körülbelül huszonöt percig használunk, ám miután kidobjuk, 300-400 évig szennyezi környezetünket. A nejlonzacskók kis súlyuk és méretük miatt sok esetben be sem kerülnek a hulladékgazdálkodás rendszerébe, és így a természetes élőhelyeket szennyezik. A lerakóra kerülők is gondot okozhatnak, hiszen a szél könnyedén felkapja, és a környéken szétszórja a cafatokat. Az óceánok műanyagos szennyezése is elképesztő méreteket ölt, kutatók már „műanyaglevesről” és szemétszigetekről beszélnek.

nejlonzacsko mentes nap

2007-ben Magyarországon naponta 1,3 millió darab zacskót bocsátottak piacra. Annak hatására, hogy a műanyag bevásárlótáska környezetvédelmi termékdíj tétele jelentősen megnőtt (1800 forintot fizetnek minden kilója után az erre kötelezett gazdálkodók, ami természetesen a fogyasztói árakra való áthárítással történik), visszaesett a nejlonzacskók forgalma. A mostani bevallások szerint 1700 tonna körüli a műanyagzacskók éves forgalma, többek között azért, mert egy része a feketepiacra tevődött át, amiről nincs statisztika.

Miből van?

A műanyagzacskók mesterségesen létrehozott hosszú, nagy rugalmasságú, ugyanakkor terhelhető polietilén (PE), azaz szénhidrogénláncokból állnak. A nálunk boltban kapható zacskók jellemzően LDPE-ből készülnek. A legfőbb probléma, hogy a műanyagzacskók ugyanabból a nem megújuló erőforrásból: kőolajból származnak.

Kitekintő

hirdetés

Jelenleg havonta körülbelül 38 milliárd szatyor kerül forgalomba szerte a világon, és percenként egymillió nejlonzacskót használnak az emberek. Egy átlagos európai ötszáz nejlonszatyrot használ el egy év alatt.
Vannak olyan országok, amelyek határozott megoldások mellett döntenek: például Olaszországban, Franciaországban, Ruandában és Bangladesben radikálisan visszaszorították az eldobható műanyagszatyrok árusítását, helyette a lebomló zacskók forgalmazását támogatják. Los Angelesben teljesen betiltották az élelmiszerboltokban kapható ingyenes zacskókat, ugyanis évente kétmillió dollárba került a városnak, hogy eltakarítsák a nejlonszemetet az utcákról.

Másutt az adóztatással próbálják visszaszorítani a zacskók mennyiségét. Adó kivetésével csökkenthető a fogyasztás mennyisége és a befolyó pénzt a hulladék ártalmatlanítására tudják fordítani az országok. Írországban a fogyasztókat, Dániában a kiskereskedőket, míg Finnországban és Svájcban a nagykereskedőket adóztatják meg. Ausztráliában és Belgiumban a kormány és a nagykereskedők között született megállapodások segítségével igyekeznek a nejlonzacskók mennyiségét csökkenteni.

Széteső zacskók

Manapság egyre több üzletlánc a környezettudatosság jegyében „lebomló” zacskókat forgalmaz. A biológiai úton lebomló fóliákból készült zacskók szinte teljesen leváltották a nem lebomlókat. Ám még mindig kérdéses, hogy a lebomlóként árult zacskókat ténylegesen átalakítják-e a mikroorganizmusok és enzimjeik. A kukoricakeményítőből vagy tejsavból fermentálással előállított polilaktid (PLA) természetes polimerek, amelyek a komposztálás során elbomlanak

Ezzel szemben a piacon szinte csak az ún. „oxo-biodegradációs úton lebomló” műanyagzacskót találjuk, ami nagyon távol áll a természetestől. A „környezetbarát termék” minősítést megkapta, ennek ellenére a bomlása nem természetes, mert bomlást megindító anyagot tartalmaz, tehát nem a komposztálásra jellemző mikrobiológiai folyamatok okozzák a szétesést. Másik probléma, hogy az így előállított PE tasakok ugyanúgy felemésztik a természetes erőforrásokat. A természetes alapanyagokból készülőkkel pedig az a gond, hogy miattuk a földekről kiszorulhatnak az élelmezést szolgáló növények.

Mindezekből az következik, hogy a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a problémára, ha viszünk magunkkal táskát a bevásárláshoz. Ezzel a rendkívül egyszerű módszerrel környezetünket megkíméljük a felesleges szennyezéstől, és sokkal divatosabb az  egyedi táska, mint az áruházak önreklámozó nejlonszatyrai.

forrás: 365.postr.hu