Kezdi a BKV az elektromos busz tesztelését

Több héten keresztül egy elektromos meghajtású autóbuszt tesztel  Budapesten a BKV, az utasok szerdától a dél-budai térségben, valamint a belvárosban vehetik majd igénybe az alternatív meghajtású járművet – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV hétfőn az MTI-vel.

Az eBUS-12 egy kínai gyártó, a BYD terméke, a legkorszerűbb akkumulátoros hajtásnak köszönhetően egy feltöltéssel 250 kilométer megtételére is képes, a végsebessége pedig eléri az óránkénti 70 kilométert.

A közlemény szerint ez a jármű feleannyi energiát fogyaszt, mint egy hasonló méretű, dízel üzemű busz, az akkumulátorok teljes feltöltéséhez pedig csak négy órára van szükség, az energiafelhasználást áram-visszatápláló fékrendszer is segíti.

hirdetés

A 12 méter hosszú járművön 25 ülő- és 55 állóhely van, tehát nagyjából ugyanannyi utast tud szállítani, mint a fővárosban most közlekedő “szóló” autóbuszok – írta a BKK.

Az eBUS-12-t a BKV szerdán állítja forgalomba, a jármű a tervek szerint a 26, a 88, a 102, a 105, a 112, a 172E, a 178 és a 240E jelzésű autóbuszok vonalain jár majd.

A BKK azt kérte, hogy akik kipróbálják a járművet, azok a véleményüket juttassák el a bkk@bkk.hu e-mail címre.

A busz menetrendje hamarosan elérhető lesz a BKV honlapján is.

Vélemény, hozzászólás?