Kidurrant a Tesla-lufi?

Egy internetre is feltöltött videó szerint kedden, egy kisebb koccanást követően lángra kapott egy Tesla Model S elektromos autó. A hírre a cég részvényei zuhanni kezdtek

Tesla Model S tűz kigyulladt

Ebben az évben a kizárólag elektromos autókat gyártó Tesla részvényei olyan szárnyalást mutattak be, amihez hasonlót korábban az Apple-től láthattunk.

Az Apple részvényei alig több mint egy év alatt 300-ról 700 dollárra emelkedtek, azonban az erősödés megtorpant, sőt körülbelül nyolc hónap alatt ismét négyszáz dollár alá esett az árfolyam. Az esés később megállt és ismét emelkedés következett, jelenleg 483 dolláron állnak.

Tesla Model S

Tesla Model S

A Tesla emelkedése még ennél is meredekebb volt, az áprilisi 40 dollárról októberre 200 dollár közelébe tudott érni és ezzel a „semmiből jött” új márka évszázados európai gyártók tőzsdei értékét is meg tudta előzni. Azonban a kigyulladt autó hírére a részvények meredek zuhanásba kezdtek.

hirdetés

Jelenleg 173 dolláron állnak és egyelőre nem is látszik az esés megállni, de korai lenne még temetni a Teslát. A cég ugyanis sikeresen vészelt át már néhány kellemetlen helyzetet. A New York Times egy negatív tesztje miatt komoly konfliktus alakult ki, amiből végül a Tesla került ki győztesen. A nagy tőzsdei szárnyalás pont ezután következett.

A Sandy hurrikán pusztítása után számos Fisker Karma és néhány Toyota Prius is kigyulladt, vagy teljesen meg is semmisült a tűz miatt, amit a tengervíz okozott. Az eset leginkább a Fiskert viselte meg, nekik korábban is voltak tűzeseteik és a cég rövid időn belül csődöt is jelentett.

Fisker-Karma_tuz1

A Tesla eddig 15 000 elektromos autót értékesített (közben Európában is megjelentek és 2015-re már 40 000 autó eladását tervezik) és sem balesetben, sem parkolás közben nem gyulladtak ki autóik. Kivéve egy Roadstert, de ott nem volt jelentős tűz.

Figyelemre méltó, hogy a mostani tűzeset egy kisebb koccanást követően keletkezett, de a tűz előtt a számítógép figyelmeztette az autó sofőrjét, hogy húzódjon félre, amit sikerült is megtenni, a lángok csak ezt követően csaptak fel.

Emellett az autó nem égett ki teljesen és főleg nem robbant fel, hanem „csupán” az eleje lett a lángok martaléka, az utascella és a hátsó rész sértetlen maradt.

Ennek ellenére látható, hogy a piac és nyilván a közvélemény is még mindig meglehetősen bizalmatlan az elektromos autók iránt, hiszen egy kigyulladó, vagy leégő benzines, vagy dízel autó általában be sem kerül a hírekbe, de ha ez elektromos autóval történik, akkor meglehetős pánikot válthat ki és komoly hírértéke van.