Kiemelt beruházás lett a százhalombattai gumihulladék-feldolgozó

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Homatech Recycling Zrt. Százhalombattán megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendelet melléklete felsorolja azokat a hatósági ügyeket – gyakorlatilag a szóba jöhető valamennyit – amelyek koordinálását – kormánymegbízottként – a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője végzi.

Öreg autó gumi

A beruházás során nem kell beszerezni az építészeti-műszaki tervtanács véleményét, nem kell lefolytatni a településképi véleményezési eljárást és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Novemberben jelentette be a Homatech Recycling Zrt., hogy Százhalombattán várhatóan 2017 májusára felépül a károsanyag-kibocsátással nem járó új üzeme, amely éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék környezetbarát hasznosítására lesz képes.

hirdetés

A cég tájékoztatása szerint a körülbelül 50 főt foglalkoztató üzem a saját energiaellátását biztosító gáz mellett például zöldáram termelésére is használható szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít majd elő további ipari felhasználásra. A társaság az illetékes szerveknél kezdeményezte, hogy a beruházás kiemelt jelentőségű státuszt kapjon (az ehhez szükséges kérelmet októberben beadták) a gyorsabb engedélyeztetési eljárás miatt.

A Homatech Recycling Zrt. a beruházás értékére vonatkozó kérdésre az MTI-vel közölte: annak értéke több tíz millió euró, pályázati forrás nincs a projektben. Ezt részben banki hitelből finanszírozza a társaság, a fennmaradó összeg önerő, amelyet a tulajdonosok fektetnek a projektbe – írták.

energiaoldal.hu – MTI