Kósa: a nok a Fidesz otthonteremtési programjának harmadik pillére

A Fidesz otthonteremtési programjának harmadik pillérét jelentik a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) – mondta a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Kósa Lajos közölte, szeretnék, ha ezek a közösségek hosszú évekig lehetőséget nyújtanának az otthonteremtésre.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az otthonteremtési program első két pillére a lakásáfa csökkentése és a családi otthonteremtési kedvezmény megteremtése volt.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kósa Lajos kérdésre válaszolva azzal indokolta, hogy a jogszabályt kivételes eljárásban, egy nap alatt csütörtökön fogadta el a parlament, hogy az emberek minél hamarabb kalkulálhassanak ezzel a lehetősséggel. Közlése szerint a nok más európai országokban, Angliában, Portugáliában már sikeres lakásépítési gyakorlatot honosít meg. Hozzátette: ma is létezik Magyarországon lakáshoz jutást segítő fogyasztói közösségi csoport, csak állami támogatás nélkül, az újdonság most az, ha valaki egy ilyenbe belép, akkor tíz éven belül biztosan lakáshoz jut.

Maximum hárommillió forint támogatás jár a nokba belépőknek, és a lakás-takarékpénztári megtakarítást be lehet vinni a rendszerbe – részletezte, jelezve, hogy a lakás-takarékpénztárak tovább működnek állami támogatással.

hirdetés
MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kósa Lajos a nok-ot klasszikus fogyasztói közösségként írta le. Rendkívül komoly garanciákat követelnek meg – folytatta -, hogy ha valaki az állami támogatást is fel akarja használni. A nok létrehozásának indokaként azt is említette, hogy Magyarországon a környező országokhoz képest sokkal alacsonyabb a lakásépítések száma, miközben a lakossági megtakarítások magasak. A szocialisták által megvalósított devizaadósság-csapda tapasztalata ugyanis jelentősen fékezi az emberek ilyen típusú megtakarítási hajlandóságát – mondta. Kósa Lajos kitért arra, hogy a részletszabályok még váratnak magukra, most a kerettörvényt fogadta el a parlament. Hozzátette: tavaly 7500 lakás épült, és reméli, hogy a nok egy nagyságrenddel javít ezen a számon.

A politikus kérdésre azt mondta, a nok-ból minden „pilótajáték-jellegű elem” ki van zárva.

A Demokratikus Koalíció ugyanis egy olyan államilag támogatott piramisjátéknak tartja a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló javaslatot, amelyben a gyanútlan csatlakozókat senki nem védi meg. Oláh Lajos csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a nok arról szólhat majd, hogy egy fideszes cég létrehoz egy nemzeti otthonteremtési közösséget, rengeteg állami pénzt kap, majd „a nap végén a Mészáros Lőrincektől, Garancsiktól” vásárol házat, lakást és így alakul át a közpénz magánvagyonná.

A független képviselő közölte, a DK szigorúan nyomon fogja követni, hogy mennyi pénz csapódik majd le a „fideszes oligarcháknál”. A politikus elismerte, hogy soha nem épült ennyire kevés lakás Magyarországon, de – véleménye szerint – nem nok-ot kell létrehozni, hanem meg kellene vizsgálni, a kormányzati politika miért nem ösztönzi az embereket arra, hogy lakást merjenek építeni és vásárolni.

energiaoldal.hu – MTI