Leállították az M4-es építését
Lázár János és Seszták Miklós miniszterek utasítást adtak arra, hogy azonnali hatállyal állítsák le az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építését – jelentette be a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős államtitkára.

kép: flattop341
Lázár János mint az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter, Seszták Miklós pedig mint a közlekedésért felelős miniszter utasította a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatóját az építkezés azonnali leállítására – közölte Csepreghy Nándor.
Az ok az Európai Bizottság által felvetett gyanú, miszerint a kivitelező cégek kartellmegállapodást kötöttek, ami ellentétes az uniós joggal – mondta az államtitkár.
Hozzátette, a kormány nem ért egyet az EU-bizottsággal, és amíg nem bizonyosodik be a gyanú, addig nem tör pálcát senki fölött, de szeretné teljes körűen kivizsgálni a gyanút, hiszen közpénzből megvalósuló projektről van szó.
MTI

