Minden, amit tudni akartál a MOL fertőtlenítőjéről!
Az energiaoldal.hu-nak szinte minden fontos információt sikerült megszerezni a MOL új fertőtlenítőjéről. Jöjjenek a részletek!
Az már eddig is kiderült, hogy a terméket a vállalatcsoporthoz tartozó MOL Lub Kft. gyártja, és példás gyorsasággal, csupán két hét alatt állították át az eddig ablakmosó folyadékot előállító gyártósort az almásfüzitői üzemben.
Rögtön nagyban kezdték, az egység a napi 24 órában, három műszakban megállás nélkül termeli a koronavírus járvány miatt hiánycikké vált fertőtlenítőt, ötvenezer litert naponta.
Első körben mindkét termékük 2 literes kiszerelésben készül:
A MOL Hygi Fluid 2L fertőtlenítő folyadékot március 25-től forgalmazzák, a MOL Hygi Flow Rapid 2L felület fertőtlenítő folyadék pedig április 1-től érhető el.
Ki kaphat belőle?
Egyelőre csak az Operatív Törzs által meghatározott és a koronavírus kezelésében kiemelt fontossággal bíró állami intézményeknek (pl. kórházaknak, hulladékkezelőnek, közüzemeknek) és önkormányzatoknak szállítanak (6 x 2L-es egységcsomagban, és minimum 204 liter a rendelési mennyiség). Dolgoznak azon, hogy mihamarabb elindulhasson a termék kiskereskedelmi értékesítése is, hogy a lakosság is hozzáférhessen a jelenleg hiánycikknek minősülő termékhez. Ennek időpontjáról tájékoztatást a későbbiek folyamán tudnak majd adni.
Jelenleg a rendeléstől számított 3 munkanapon belül tudnak szállítani a raktárkészlet erejéig, de a járványügyi veszélyhelyzet miatt és az alapanyagellátási viszonyok függvényében a szállítási határidő módosulhat.
Mi van benne és mire jó?
Alapvetően a hatóanyag alkohol. A termék 60-80% Etil-alkoholt tartalmaz, mint fő hatóanyag.
A MOL Hygi Flow Rapid használatra kész, gyorshatású felületfertőtlenítő folyadék. Alkoholálló felületek fertőtlenítésére alkalmas. Alkalmazása egyszerű és biztonságos, így használata javasolt otthoni körülmények között, valamint iskolákban, intézményekben – a termék leírása szerint.
Hatásspektrum: baktericid (MRSA is beleértve), fungicid, virucid (burkos és burok nélküli vírusok), tuberkolocid, levurocid (yeasticid), mykobaktericid.
Ez magyarul annyit tesz, hogy hatékonyan alkalmazható vírusok, baktériumok és gombák ellen is.
Az oldatot egy egyszer használatos kendőre, vagy a kezelendő felületre öntve, majd egyenletesen eloszlatva kell alkalmazni. A megfelelő hatás érdekében a behatási idő elteltéig kell alkalmazni. A behatási idő: 1 perc, a fertőtlenítés után öblítés nem szükséges.
A másik termék a kézfertőtlenítő:
Az összetétele nagyon hasonló, de a bőr védelme érdekében ez 3% glicerint is tartalmaz. Nyilván ezért állítják, hogy gyakori használat esetén sem szárítja ki a kézbőrt, kíméli a kezet. Az alkoholos fertőtlenítők működésére rálátó szakértőnk ennek ellenére nem javasolja, hogy a bőrünket egész nap ebben áztassuk, de a glicerin valóban képes hatékonyan ellensúlyozni az alkohol bőrt szárító hatását.
A MOL Hygi Fluid hígítást és öblítést nem igénylő, bőrfelületen közvetlenül használható folyadék. Kiválóan alkalmas higiénés kézfertőtlenítésre. Alkalmazása egyszerű és biztonságos, így használata javasolt otthoni körülmények között, valamint iskolákban, intézményekben.
100g oldat 80 g etanol aktív hatóanyagot tartalmaz.
Hatásspektrum: baktericid (MRSA is beleértve), fungicid, virucid (burkos és burok nélküli vírusok), tuberkolocid, levurocid (yeasticid), mykobaktericid.
3-5 ml terméket kell a kézen egyenletesen szétdörzsölni. A megfelelő hatás érdekében 30 másodpercig kell alkalmazni.
Mennyire biztonságos?
A két fertőtlenítő a WHO ajánlása alapján készült, amelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgált be és hagyott jóvá. Természetesen bizonyos dolgokra érdemes odafigyelni, például a magas alkoholkoncentráció miatt a folyadék fokozottan tűzveszélyes, elpárologva pedig akár robbanásveszélyes gőz-levegő keverék is kialakulhat. Nagy koncentrációban a gőz belélegzése is okozhat gondot – mint az alkohol esetében általában – ezért fontos a szellőzés biztosítása.
Mennyibe fog kerülni?
A fogyasztói ár egy nehezebb kérdés, erre a MOL még nem tudott választ adni. Mi a rendelkezésre álló információk alapján úgy saccoljuk, hogy egy kétliteres fertőtlenítő 4000 forint körüli összegbe fog kerülni, de a jövő hónapban érkeznek a kisebb kiszerelések is, nyilván kedvezőbb áron.
energiaoldal.hu