Energetikai korszerűsítés az élhetőbb körülményekért

Két helyszínen valósul meg 2017-ben a Hit Gyülekezete épületeinek energetikai felújítása, amelyre az egyház a Magyar Állam és az Európai Unió együttműködésében megvalósuló Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 160 000 000 forintos, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Tovább olvasom

Pénteken hatályba léphet a párizsi klímaegyezmény

Pénteken már hatályba is léphet a tavaly decemberben elfogadott párizsi klímaegyezmény, ha a New York-ban tartandó ünnepélyes ceremónián legalább 55 olyan ország aláírja a dokumentumot, amelyek a globális kibocsátás minimum 55 százalékáért felelnek – mondta Lukács Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klímapolitikai főosztályvezetője szerdán a “Teendők a COP21 után: jogi és humanitárius kihívások” elnevezésű konferencián, Budapesten.

Tovább olvasom

Kedvezhet az autógáznak, hogy az EU szigorúbb kibocsátási határértéket ír elő

Az Európai Parlament elfogadta a légköri szennyezőanyagok kibocsátásaira vonatkozó irányelv módosítását, az új szabályozás szigorúbb határértékeket ír elő és ezáltal arra ösztönzi a tagállamokat, hogy hatékonyan csökkentsék a károsanyag-kibocsátást – közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) kedden az MTI-vel.

Tovább olvasom

Hűtsön kipufogóval!

A kamionok vezetőfülkéjének klimatizálása óriási energiát emészt fel, ha a jármű álló helyzetében is járatni kell a nagy hengerűrtartalmú motort. Ennek kiküszöbölésére egy APU nevű kiegészítő motorral látják el a kamionokat, amiket beindítva csökkenthető a költség. Viszont ezek hangosak és büdösek…

Tovább olvasom