Tesla és a jövő

Az az ember (politikus, befektető), aki egy évvel előre látja a jövőt, hatalmas nyereségre tehet szert. az a személy, aki már egy évtizednyi távolságból helyesen prognosztizálja az elkövetkezendő évek főbb irányvonalát, megérdemli a tiszteletet és a figyelmet. De miként értelmezzük azt az esetet, amikor egy szakmájában elmélyült géniusz egy vagy több évszázadra vonatkozó helyes előjelzést fogalmaz meg? Nikola Tesla prognózisát (például a bolygók közötti kommunikációról) nem egy esetben maguk az újságírók tették nevetség tárgyává, pedig a 160 évvel ezelőtt született feltalálónak számos kijelentése az idő távlatából nézve is helyesnek bizonyult. Sőt, tesla víziói még ma is tartogatnak meglepetéseket számunkra.

Tovább olvasom »

Harmadával olcsóbbá válhat az oltalomszerzés

A jövő év első felében kezdheti meg működését a visegrádi négyek (V4) által budapesti székhellyel létrehozott Visegrádi Szabadalmi Intézet (VSZI). Az új virtuális hivatalon keresztül a feltalálók anyanyelvükön juthatnak előzetes információkhoz, az oltalomszerzés egyszerűbb, gyorsabb és közel harmadával olcsóbb lesz – közölte a Rádió Orient kérdésére Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

Tovább olvasom »