Az Aldi ráhajt a szén-dioxid-csökkentésre
Emellett az áruházlánc arra is törekszik, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, ami pedig létrejön, azt minél többször újra felhasználja, újrahasznosítsa.
Tovább olvasom »
Emellett az áruházlánc arra is törekszik, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, ami pedig létrejön, azt minél többször újra felhasználja, újrahasznosítsa.
Tovább olvasom »
Meghibásodás miatt két héten belül másodjára is le kellett állítani a dél-ukrajnai atomerőmű kettes blokkját – közölte szerdán az erőművet üzemeltető Enerhoatom ukrán állami vállalat.
Tovább olvasom »
Így a heti árcsökkenés 14 forint, ezzel a benzin ára elérkezik a lélektani 300 forintos szintre. Csak így tovább!
Tovább olvasom »
A kormány álláspontja szerint a Paks II. beruházás „nem tartalmaz állami támogatást, szabadpiaci körülmények között is versenyképes és megtérülő beruházás”.
Tovább olvasom »
Magyarországon viszont stagnált, de így sem vagyunk olyan messze a 2020-as nemzeti céltól, ami 13 százalék. Románia már túl is teljesítette a tervet, és csak hajszál választja el a 25%-tól.
Tovább olvasom »
Megjelent az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetőségről, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló kormányrendelet szerdán a Magyar Közlönyben.
Tovább olvasom »
Csökkenő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a vezető amerikai tőzsdéken. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,26 százalékkal, az S&P 500 1,36 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 1,78 százalékkal állt pénteki záróértéke alatt a nyitást követő negyedórában.
Tovább olvasom »
Másodszor kötött ki hétfőn az észak-lengyelországi Swinoujscie gázkikötőben a cseppfolyós földgázt (LNG) szállító katari hajó, az újabb 210 ezer köbméter szállítmányt a lengyelországi szállítási hálózat tesztelésére használják fel – adta hírül a lengyel közszolgálati televízió hétfőn.
Tovább olvasom »
Az enduroversenyek napjai Magyarországon is meg vannak számlálva, leginkább környezetvédelmi szempontok miatt. A túlélést az elektromos krosszmotorok jelenthetik, de itt is számos buktató várja a motorosokat… A kibontakozó új kategóriáról az aktív versenyzés mellett a fejlesztésen is dolgozó Gerendás Szabolccsal beszélgettünk.
Tovább olvasom »
Mára számos vásárló ismerte fel, hogy az „öko” és „bio” jelzések nem feltétlenül jelentenek valódi minőséget. Az ökocímke környezetbarát minősítést viszont csak szigorú, és ellenőrzött kritériumoknak megfelelve lehet elnyerni, ez pedig egyszerre szolgálja a vásárlók, gyártók és forgalmazók érdekeit. A környezetbarát jelzés használatának előnyeiről és mikéntjéről beszélgettünk Barta Géza Róberttel, a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. ügyvezetőjével.
Tovább olvasom »A gázolaj ára nem változik, de a benzin árát 8 forinttal csökkenti szerdán a Mol
Tovább olvasom »
Az új és a használt lakások, az építési telkek és az ingatlanok méreteinek növekedésére is számítanak az ingatlanpiaci szakemberek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) hatásaként – hangzott el az igénylés szabályait ismertető, a portfolio.hu, az FHB Bank és a takarékok által szervezett országos roadshow első, győri állomásán hétfőn.
Tovább olvasom »