Az ELMŰ E-Mobility Network kezdeményezése
Az Egyesült Nemzetek 1992. évi, a klímaváltozásról szóló keretegyezménye 2050-re előirányozza az üvegházhatású gázok kibocsátásának 80-95 százalékkal történő csökkentését az 1990-es szinthez képest. Ennek fényében az egyéni közlekedés komoly kihívások előtt áll. A szakértők többsége egyetért abban, hogy hosszabb távon az elektromos hajtás válthatja fel a belsőégésű motorokat a közlekedésben, hiszen ezzel nagymértékben csökkenthető a CO2 és más káros anyagok kibocsátása.
Az E-Mobilitás (E-Mobility) a részben vagy teljes egészében elektromos járművekkel való közúti közlekedést jelenti. Az áramszolgáltatóknak fel kell készülniük arra, hogy ez az új technológia jelentős hatást fog gyakorolni szokásos tevékenységükre, továbbá új feladatok elé is állíthatja őket. Az akkumulátorokban történő energiatárolás lehetősége révén például az elektromos autók elterjedése nagyban hozzájárul majd a megújuló energiaforrások fokozottabb alkalmazásához is. A felkészülés érdekében az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport 2010-ben indította el azt a programját, amellyel az energiatudatos gondolkodásmódot, és ennek részeként az E-Mobilitást kívánja tesztelni és népszerűsíteni.
Európában léteznek már olyan kísérleti projektek, amelyekben autógyártók, áramszolgáltatók és a nagypolitika (kormányok és önkormányzatok) együttműködve azon dolgoznak, hogy kiépítsék ezt az új, jövőbeli üzletágat. Számos nagyvárosban már zajlanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos pályázati kiírások és a hálózatok megvalósítása, emellett több ország a legkülönbözőbb módon támogatja az elektromos autózás elterjedését.
Az E-Mobilitás támogatása Magyarországon még várat magára, ezért az iparág fejlesztése érdekében fordított logikára van szükség. Nem a döntéshozók késztetik az érintetteket cselekvésre, hanem – nekünk – érintetteknek kell megtennünk az első lépéseket. Épp ezért, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport vezető áramszolgáltatóként 2010 szeptemberében az ELMŰ Váci út 72-74. szám alatti székháza előtt felállította az első budapesti nyilvános elektromos töltőállomást. Emellett elektromos autókat is vásárolt, amelyek a rendes napi feladatok elvégzését hivatottak szolgálni a flottában. Egyértelművé vált azonban, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”: a látványos eredményekhez ennél nagyobb összefogásra van szükség.
Az elektromos autózás szélesebb körben történő népszerűsítése érdekében 2011 nyarán az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport kezdeményezte az E-Mobility Network létrehozását partnereivel, amely szövetségként szolgál azon vállalatok számára, amelyek úttörő szerepet kívánnak vállalni ennek a korszerű és környezetbarát technológiának a meghonosításában Magyarországon.
Ahhoz, hogy a figyelem hazánkban is az E-Mobilitásra irányulhasson, kulcsfontosságú egy elektromos autókból álló flotta megjelentetése a hazai közutakon, különösen a fővárosban és a nagyobb városokban, amelyek járművek elterjedésének központjai lehetnek. Épp ezért, az E-Mobility Network tagjai egyrészt elektromos autót vásárolnak és töltőinfrastruktúrát telepítenek (ELMŰ-ÉMÁSZ, ABB, Észak-Budai, Geometria, Kábel Team, Magyar Autóklub, Tonic), másrészt anyagilag, vagy profiljuknak megfelelően egyéb módon támogatják a közösség működését (Budapesti Közlekedési Központ, Ernst & Young, GA Magyarország, SAG). A tagok elektromos járműveiket az E-Mobility Network azon gépjárműveket gyártó tagjaitól vásárolják, akik sorozatgyártású elektromos autókat kínálnak a hazai piacon.
Amíg a töltőinfrastruktúra (otthon és közterületen) nem megfelelően kiépített, lassan terjednek az elektromos autók, és fordítva: járművek hiányában nincs értelme a hálózatot fejleszteni. Épp ezért, párhuzamosan kell fókuszálni a két területre, és biztosítani kell, hogy minden elektromos autó mellé létesüljön legalább egy töltőpont is. 2011 decemberében az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport és az E-Mobility Network tagjai közösen 6 új elektromos töltőoszlopot telepítettek Budapest közterületein. Ezeket bárki megtekintheti a Szent István Bazilikánál, az Oktogonnál, a Clark Ádám téren, az Istenhegyi úton, a Fő utcában, és a Margitszigeten. A teljesen zajmentesen közlekedő, egy töltéssel átlagosan 100-150 km megtételére képes elektromos autók átlagosan 20 kWh kapacitású akkumulátorát akár 3-4 óra alatt teljesen fel lehet tölteni ezeknél az elektromos töltőállomásoknál. Egy 80%-os feltöltést viszont már egy bevásárlás vagy ebéd ideje alatt is meg lehet oldani. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport a nyilvános töltőállomásokon 2013 végéig térítésmentesen biztosítja a szerződött partnerek számára az elektromos járműveik üzemeltetéséhez szükséges villamos energiát, a Fővárosi Önkormányzat képviseletében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig ingyenes parkolást ajánlott fel töltés idejére.
Közterületi, nyilvános töltőoszlopok helye Budapesten
Helyszín |
GPS koordináták |
|
1 |
Bajcsy-Zsilinszky út 15 |
47.500871,19.05504 |
2 |
Clark Ádám tér |
47.497498,19.041114 |
3 |
Fő utca 44-55 |
47.50546,19.038065 |
4 |
Istenhegyi út 1-3 |
47.498019,19.020279 |
5 |
Margit sziget (Grand Hotel) |
47.533051,19.05276 |
6 |
Oktogon |
47.504959,19.063392 |
7 |
Váci út 72-74 |
47.524307,19.062954 |
Az E-Mobility Network fontos tevékenysége a tapasztalatcsere és a közös fellépés intézményesítése is. Előbbi folyamatos belső kommunikációt takar szervezett keretek között, amely kapcsán E-Mobilitásról, valamint egyéb együttműködési lehetőségekről is alkalom adódik informálódni. A közös fellépés pedig egy közös image-et jelent és a szinergiák kihasználásában nyilvánul meg. A kommunikáció ebben az esetben egyrészt a lakosságot és más szervezeteket céloz meg az elektromos autózás népszerűsítése érdekében, másrészt a döntéshozóknak szól, hiszen hosszabb távon az ő támogatásuk szükséges a szabályozói keretek meghatározásában.
A megalakulás óta egyre több partner csatlakozik a kezdeményezéshez, és az E-Mobility Network bővítése fontos cél 2012-ben is. A közösség nyitott: várjuk elsősorban mindazon társaságokat, amelyek flottájukba E-járműveket szeretnének integrálni, vagy saját létesítményeikben biztonságos töltőberendezést szeretnének létesíteni. Tapasztalataink alapján az együttműködési lehetőségek tárháza széles, a közösségben megtalálta a helyét mindenki, legyen szó áramszolgáltatóról, szerelő cégről, marketing ügynökségről, tanácsadóról, vagy a technológia elterjesztésében érdekelt bármilyen társaságról vagy intézményről.
www.e-mobility-network.hu