A világ első konténerhídja készülhet el Izraelben

Újrahasznosított teherszállító konténerek adnák a vázát annak a 160 méter hosszú, ECOntainer Bridge nevű hídnak, amely a tervek szerint a Tel Aviv melletti hajdani hulladéklerakóhoz viszi a turistákat. Persze ez így most kicsit becsapós, mert a látogatók nem a 90 méter magas szeméthegy megtekintése végett érkeznek. Inkább arra a folyamatra kíváncsiak, amely a Hiriya-telep 1998-as bezárásakor vette kezdetét.

Tovább olvasom »

Ingyen naperőmű: egy éven belül megtérülhet

Ötven kilowattos naperőművet telepít ingyenesen a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferenciaközpontra a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség. A megtermelt energiával az intézményben működő Zenthe Ferenc Színházat támogatják majd, a társulat cserébe a Napszínházzal bővítette a nevét.

Tovább olvasom »

Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással pályázat: felfüggesztve

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tudatta, hogy épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című kiírás felfüggesztésre kerül a kisebb támogatási igényű projektek esetében. A teljes anyag elérhető nfu.hu

Tovább olvasom »

Térségünkben dinamikusan nő a szélenergia-hasznosítás, de mi ebből is kimaradunk

Közép-és Kelet Európa volt a központi témája az Európai Szélenergia Társaság 2013-as bécsi konferenciájának. Írországot miniszter, Magyarországot senki nem képviselte. Lengyelországban nyolcszor, Romániában hatszor, Bulgáriában kétszer annyi szélenergia kapacitást engedtek telepíteni mint Magyarországon.

Tovább olvasom »

Ausztráliában a szélenergia olcsóbbá vált a szénalapú energiáknál

Történelmi mérföldkőhöz ért Ausztrália energiaipara, ugyanis a legutóbbi jelentések szerint a szélenergiából nyert áram ára (helyenként legalábbis) alacsonyabbra zuhant, mint a fosszilis forrásokból származó áramé. A legújabb partvidéki szélerőmű megawattóránként 80 ausztrál dolláros áron termeli az elektromos energiát, szemben az új széntüzelésű erőművek 143 dolláros, illetve az új földgázerőművek 116 dolláros költségeivel, ez utóbbiak árát ugyanis a szén-dioxid kibocsátásáért kirótt […]

Tovább olvasom »

Nagy profittal kecsegtet a zöldenergia

A Citigroup hét napenergiával foglalkozó vállalatot vett fel figyelőlistájára – számol be a MarketWatch. Ez a szektor azért érdekes az elemzők szerint, mert míg az elmúlt 5 évben évi 59 százalékos növekedést produkált a telepített napelemek számának tekintetében, addig az ide tartozó vállalatok részvényárfolyamai többségében nem tükrözik ezt. A hét vállalatból az elemzőház négyet ajánl vételre, kedvencük a downstream szegmens, […]

Tovább olvasom »

Smaragdfa konferencia: VI. PCMM Kadét Képzés

M E G H Í V Ó VI. PCMM KADÉT KÉPZÉSRE 2013. február 16-án szombaton 10:00 órától kerül sor a Privát Klímaszabályozási Mozgalom idei első rendezvényére. Kérem, hogy regisztráljanak a következő e-mail címen vagy telefonon. A regisztráció kötelező! Határidő: 2013.02.12. a.gabor@sunwo.eu  ,06 1 / 44 24 720  (Gábor Attila) (8:00 – 16:00 óra között hívható) Helyszín: Magyar Nők Szövetsége  1059 Budapest, […]

Tovább olvasom »
1 35 36 37 38 39 52