Gyorsabb lesz a gáz- és villanymérők átíratása 2013-tól

Egyszerűbben és gyorsabban lehet majd átíratni 2013-tól a gáz- és villanymérőket, miután a kormány elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ezzel kapcsolatos javaslatát – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

A változások évi 838 ezer felhasználó számára könnyíthetik meg az ügyintézést.

A jövőben az új fogyasztó a korábbi fogyasztó bejelentésével egyidejűleg – ugyanazon a bejelentési lapon – jelezheti a szolgáltatóknál szerződéskötési igényét. A változás bejelentését a jövőben egységes formanyomtatvány könnyíti majd meg, az eljárás során a jogszabályban meghatározottaknál több adat nem kérhető a fogyasztóktól.

hirdetés

Az NFM csütörtöki közleményében hangsúlyozza: az adminisztratív terhek csökkentése a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keretében valósul meg, és nemzetgazdasági szinten 200 millió forint megtakarítást jelenthet a felhasználók számára.

A jelenleg hatályos szabályozás alapján az egyes gáz- és villamosenergia-szolgáltatóknál részben eltérő gyakorlat alakult ki a gáz- és villanymérők átírására. A módosítások fő célja ezért egy országosan egységes eljárásrend kialakítása és a szolgáltatók eljárásainak egységes határidőkhöz kötése – emelte ki az NFM.

Az új jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a gáz- és villanymérők átírása a korábbi fogyasztó földgáz- vagy villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatos szerződésének megszüntetését, az új fogyasztó esetében pedig e szerződések megkötését jelenti.

A módosítások a korábbi és az új fogyasztó közötti elszámolás megkönnyítése érdekében előírják, hogy az elosztók minden esetben kötelesek a mérőhely és a mérőberendezések helyszíni ellenőrzésére.

A módosítás az ezzel kapcsolatos eljárási határidőt is rövidíti, a szolgáltatók üzletszabályzataiban szereplő – akár 30 napos – időtartam helyett a jogszabály a bejelentés kézhezvételét követően egységesen 8 napot ír elő az elosztók számára a helyszíni ellenőrzésére. Az új fogyasztónak ugyanakkor a jelenlegi 30 nap helyett 20 nap alatt kell lehetővé tennie az ellenőrzést az elszámolás mielőbbi lezárása érdekében.
A földgázszektorban évente mintegy 149 ezer, a villamosenergia-szektorban pedig átlagosan 270 ezer átírási eljárás indul Magyarországon – írja az NFM.