Kiemelt jelentőségű lesz a Déli Áramlat
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a kormány a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték 229 kilométeres magyarországi szakasza kiépítéséhez és üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Kommunikációs Főosztálya az MTI-vel csütörtökön.
A fejlesztés előkészítése ezzel egyszerűbb eljárásban, rövidebb idő alatt mehet végbe – hangsúlyozzák. Az erről szóló kormányrendelet – amely megnevezi a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházást, meghatározza az első és másodfokon eljáró hatóságokat és szakhatóságokat – rövidesen megjelenik a közlemény szerint.
Magyarország jelenlegi gázbeszerzési lehetőségei fizikailag korlátozottak, ezért a kormány minden infrastruktúrafejlesztési elképzelést érdemben megvizsgál, és indokolt esetben támogat.
A Nemzeti Energiastratégia szerint a cél a beszerzési források és útvonalak számának növelése. Fontos diverzifikációs eszköz lehet a tervezés alatt álló Déli Áramlat is. A vezeték alternatív útvonalon szállíthat gázt Oroszországból a közép-európai régióba, ezzel növelve a térség energiaellátásának biztonságát – emlékeztet a közlemény.
A gázbeszerzési lehetőségek bővítése érdekében a Nabucco gázvezetéket 2010 májusában, az Észak-Dél Energiafolyosó részeként megépülő magyar-szlovák összeköttetést 2011 novemberében nyilvánították kiemelt jelentőségűvé.