Portfolio.hu: Rezsicsökkentés – egy stratégiai ágazat nem játékszer

A bejelentett rezsicsökkentés gazdaságilag indokolhatatlan és pazarló megoldás. Rövidtávú jóléti hatása nehezen megkérdőjelezhető, de mindeközben látni kell, hogy egy jól beazonosítható szűk körre aránytalan terhet ró, míg a komoly számlafizetési nehézséggel bíró fogyasztók problémáin csak igen korlátozottan képes segíteni.

Gazdasági megfontolást igen nehéz találni a kormányzat döntése mögött, ami által a lépést csak politikaiként lehet értelmezni. A találgatások között felmerült a várhatóan több százmilliárd forintot igénylő E.ON-vásárlás lakossági szempontból történő eladhatóvá tétele, egy korai kampánylépés (jóléti intézkedésként a lakossági terhek csökkentése), illetve az energiaszolgáltatók államosítási szándéka is. Akármelyik célkitűzés is áll a kormány lépése mögött, a fogyasztók hosszú távon nehezen fognak jól járni.

Fontos látni, hogy hiába kerül egy állami szereplő tevékenységi körébe a földgázszolgáltatás vagy a földgázbeszerzés, a nemzetközi szinten képződő földgázár ettől nem válik kedvezőbbé. Ebből következően az államnak három lehetősége van az energiaárak alacsonyan-tartására: az ehhez szükséges fedezetet beszedi adóból, kötvényt bocsát ki (vagyis hitelből finanszírozza az ártámogatást), vagy megpróbálja más társaságok profitjának elnyelésével egyensúlyban tartani a rendszert. Utóbbi esetében megjegyezendő, hogy az elmúlt évek kormányzati lépései hatására már most is a szektor számos érintett szereplője veszteségesen üzemel, vagyis egyre kevésbé van mit elvonni.

Az E.ON megvásárlásától nem lesz olcsóbb a földgáz

Az orosz gázimport-szerződést tulajdonló E.ON Földgáz Trade, illetve a kereskedelmi tárolói infrastruktúrát jelentő E.ON Földgáz Storage megvásárlás lehet ugyan stratégiai kérdés a kormány számára, de látni kell, hogy ez igen drága ügy, miközben érdemi megtakarítást vagy ellátásbiztonság-javulást nem érdemes várni tőle. Egyrészt a földgáz ugyanonnan érkezik majd az adásvételt követően is, másrészt pedig az E.ON gázüzletága mindeddig nem adott okot arra, hogy hazai szerepvállalását ellátásbiztonsági kockázatként kelljen értékelni. E tekintetben érdemes visszagondolni a 2009-es gázválságra. (A 2009-es gázválság során az E.ON teljes egészében alárendelte eszközeit az ellátási zavar kezelésének, továbbá nyugati forrásokat is mozgósított a kieső ukrán betáplálás pótlására, aminél többet hasonló esetben egy állami tulajdonú társaság sem tehet majd.)

Meg lehet próbálni ezt a drága, és jelen államháztartási viszonyok között nehezen indokolható vásárlást azzal szépíteni, hogy például ennek köszönhetően 10%-kal csökkenhetnek a gázárak, de ez nem igaz. Különösen „megmosolyogtató” az a magyarázat, miszerint ennek köszönhetően az olcsó gázt majd jól be tudja tárolni az állam, és akkor ez fedezetet ad az olcsó gázszolgáltatásnak. Komolyan azt gondoljuk, hogy egy profitorientált kereskedő, főként ha erős szabályozói árkontroll alatt van, akkor nem tesz meg mindent azért, hogy minél kedvezőbb áron szerezze be a földgázt?

Tekintettel a magyar államháztartási viszonyokra a földgáztárolókra elköltött pénz hiányozni fog valahonnan, és bármilyen módon is intézi a kormány az E.ON eszközök megvásárlását, kamatokkal számolni kell, nem beszélve a működtetésről, így egy állami tulajdonú gáztároló sem fog ingyen gázt tárolni. Maximum nem gáztárolási díjként fizetjük meg.

A vásárlásra szánt összegre sok más területen lenne szükség, és ezek esetében ezek akár nagyobb hatékonysággal is hasznosulhatna. Populáris vonalat követve beszélhetünk oktatásról és egészségügyről, de az energetika témakörénél maradva finanszírozhatnánk belőle célzott támogatási rendszert a valóban rászorulók részére, vagy akár energiahatékonysági beruházásokkal elősegíthetnék az életminőség hosszú távon is érvényesülő javulását.

Mire elég -10%?

Az energiafogyasztással kapcsolatos kiadások valóban nagy, és sokszor már vállalhatatlan terhet rónak a háztartásokra, de egy gazdasági megalapozottság nélkül 10%-os árcsökkentéstől az energia még nem válik olcsóbbá. Másrészről pedig szembesülni kellene azzal is, hogy a magyar lakossági árak európai összehasonlításban nem számítanak magasnak, főként az alacsony bérszínvonal az, ami ilyen mértékű problémává emeli az energiaellátás témakörét, illetve nem megkerülhetetlen a hazánkban szokatlanul magas, 27%-os áfakulcs sem.

Amennyiben a kormány valóban a lakosság megsegítése miatt döntött a 10%-os tarifavágás mellett, akkor érdemes látni, hogy céltalanabb, pazarlóbb eszközt nem is találhatott volna az általános rezsicsökkentésnél. Erről egyébként nemrég még a kormány is tudott, hiszen egy olyan sávos tarifarendszer bevezetését helyezte kilátásba, amely magasabb díjjal „büntette” volna a „luxusfogyasztókat”. Az akkori érvelés még arról szólt, hogy a medencefűtést nem kívánja támogatni a kormány. Úgy tűnik, hogy most már igen.

A lépés hatásosságának egyik legnagyobb problémája, hogy a válság kibontakozása óta dinamikusan emelkedett az energiaszolgáltatóknál lévő kintlevőségek mértéke, sok háztartás már most is nehezen (vagy egyáltalán nem) kezelhető számlatartozást halmozott fel, amelyek számára egy ilyen mértékű csökkentés nem képes érdemi megoldást biztosítani. Mellettük bizonyosan számolhatunk olyan tehetősebb /fizetőképes/ rétegekkel is, akiknek nincs szükségük a kedvezményes energiaellátásra, akik esetében az árcsökkentés akár a fogyasztásuk növekedését is indukálhatja.

És akkor itt visszakanyarodunk az alapproblémához, miszerint Magyarország a földgáz tekintetében szegény ország, szükségletei kielégítésére importra szorul, tehát a mindenkori kormányzatnak semmiképpen sem szabadna támogatnia a pazarló fogyasztást. Az ilyen lépések csak rövidtávú, nem fenntartható előnyt biztosítanak a fogyasztóknak, miközben rontják a hosszú távú megoldást jelentő energiahatékonysági beruházások életképességét.

teljes cikk: portfolio.hu