Kevesebb gáz-, több szénerőmű Európában

Ha az energiatermelés követi az igénynövekedést, 2030-2040-re negyedével, azaz 3500 megatonnával nő a világ összes szén-dioxid kibocsátása, áll a Müncheni Egyetem tanulmányában. Ha megfelelő számú szénerőművet gázüzeműekre cserélhetnénk a következő két évtizedben, a mostaninál akár 5 százalékkal lehetne alacsonyabb az üvegházgáz kibocsátása, véli Horst Wildemann professzor. Természetesen valószínűtlen, hogy az összes szénerőmű leálljon a közeljövőben, de a lehetőségeink még így […]

Tovább olvasom »

Betiltaná az EU a fatüzelést?

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint a levegőben lévő ózon és részecskeszennyezés a városokban élő emberek több mint kilencven százalékának egészségét veszélyezteti Európában. A légszennyezés Európában évente több mint négyszázezer ember idő előtti halálát okozza, és sok milliárd eurójába kerül az egészségügynek, illetve – főleg a kiesett munkaidő miatt – a gazdaságnak.

Tovább olvasom »

Nemzetközivé lesz a rezsiháború

A rezsicsökkentés gazdasági hátteréről érdeklődik levélben az Európai Bizottság. Az uniós politikusok azt nehezményezik, hogy a céges fogyasztóknak többet kell fizetniük Magyarországon az energiahordozókért, mint a lakosságnak. Ha valami olyasmit lépünk, ami nem megszokott, vagy nem a háztartások kárára érünk el bevételnövekedést, akkor azonnal megszólal a csengő Brüsszelben – nyilatkozta csütörtökön Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.

Tovább olvasom »

Nem kell a napelem Európában, Dorogról 500 dolgozót küldenek el

Egyre kevésbé érdeklődnek Európában a napelemek iránt. Szeptemberben leáll a munka a Sanyo Hungary Kft. dorogi napelemgyárában, az üzem mintegy 500 dolgozóját elbocsátják – közölte a Sanyo anyavállalata, a Panasonic az MTI-vel. A gyárat márciusig felszámolják, az ott található eszközöket a Panasonic másik két, malajziai, illetve japán gyárába szállítják át. A dolgozók elbocsátása szeptemberben a „magyar jogszabályoknak megfelelően” történik – […]

Tovább olvasom »

Nagy üzlet lesz a mini szélerőmű

Nagy üzleti sikernek néznek elébe a mini szélerőművek. A Navigant Research amerikai piackutató cég szerint a következő öt évben 3,3 milliárd dolláros összesített forgalmat érnek el a kis méretű szélkerekek, ebből csak 208-ban 723 millió dollár várható. A Navigant Research elemzői szerint ezt a nagyarányú növekedést különböző állami ösztönzők is serkentik szerte a világon, különösen virágzó piaca lesz Nagy-Britanniában.

Tovább olvasom »
1 2 3 4 5