Címke: magyarország
Tombolnak a villámok, szigorítanak a biztosítók
Az idei nyár heves viharai már eddig is több százmilliós kárt okoztak Magyarországon. Több biztosító szigorít a villámcsapásban tönkrement számítógépért, plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon, ezentúl csak annak fizetnek, aki az úgynevezett kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos szórakoztatóeszközöket villám- és túlfeszültség-védelemmel is felszerelte – közölte a CLB biztosítási alkuszcég csütörtökön.
Tovább olvasom »Villámkárok: leszakadt álmennyezet, megrogált tető Becsehelyen
Németh Géza, Becsehely független polgármestere arról számolt be, hogy a faluban két egymás mellett álló házba is belecsapott a villám, ami jelentős anyagi kárt okozott. A házakat megrongálta a vihar, tönkrementek az elektromos vezetékek, eláztak a bútorok. A régebben épült ház tetőszerkezetének felét a balesetveszély miatt le kellett bontani.
Tovább olvasom »Átadták a nagytétényi hulladékudvart
Az ország minden eddiginél korszerűbb, komplex szolgáltatásokat nyújtó hulladékudvarát szerdán adták át a főváros XXII. kerületében; a nagytétényi, több mint 80 millió forintból kialakított udvar mellett további hármat hoznak majd létre Budapesten.
Tovább olvasom »Országos hőhelyzet
Vízosztással, permetkapukkal, az utak locsolásával, strandok, fürdők meghosszabbított nyitva tartásával próbálják segíteni az extrém meleg elviselését a vidéki önkormányzatok, több helyen külön gondot fordítanak a szabadban dolgozók védelmére – derül ki az MTI tudósítóinak beszámolóiból.
Tovább olvasom »Kedden is országszerte a legmagasabb fokozatú figyelmeztetés lesz érvényben
A tartós meleg miatt keddre is az egész országra kiadta a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Tovább olvasom »Rendezni kellene a bősi vízlépcső ügyét
A kormánynak minél előbb rendeznie kellene a bősi vízlépcsővel kapcsolatos vitát a Reális Zöldek Klub szerint, mert amíg Szlovákiának hasznot hoz az erőmű, addig Magyarországon csak a kár jelentkezik.
Tovább olvasom »EU-Kína verseny az ázsiai földgázkészletekért
Többek között a cseppfolyósított földgázt (LNG) visszagázosító Krk-szigeti terminál ügyéről kérdezték magyar országgyűlési képviselők szerdán Strasbourgban Zoran Milanović horvát miniszterelnököt, aki az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének nyári ülésszakán találkozott a képviselőkkel.
Tovább olvasom »A WWF Magyarország szerint is kudarc a Rio+20 konferencia
Áttörés és kötelező érvényű megállapodás nélkül végződött a Rio+20 fenntarthatósági konferencia. A fejlődők és fejlettek közti ellentétek egyre mélyebbnek tűnnek, miközben lassan nem lesz mit megóvni. A WWF szomorúan vette tudomásul, hogy a fenntartható jövőhöz vezető úton nem léptünk előre, mindössze egy dokumentum lett a nagy felhajtás végterméke.
Tovább olvasom »Új elnök a Tigáz csoportnál
Fabrizio Dassognot választották a Tigáz csoport rendkívüli közgyűlésén a társaság új elnökévé – közölte a Tigáz kedden az MTI-vel.
Tovább olvasom »Továbbra is egyre kevesebb üzemanyag fogy
A gépjármű-üzemanyag kiskereskedelmi forgalma Magyarországon, 2010-2012. április
Tovább olvasom »LMP: globális kudarc a riói klímacsúcs
Az LMP szerint globális kudarccal végződött a riói klímacsúcs, hiszen nem történt semmi ezen a nemzetközi konferencián – jelentette ki Csiba Katalin, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Rámutatott: a konferencia célja az volt, hogy a 20 éve kezdődött riói folyamatot élessze újra. Ennek semmilyen eredménye nem lett, ráadásul most már politikai akarat sincs a megegyezésre – tette hozzá. Az […]
Tovább olvasom »