Törvényjavaslat az egyetemes gázszolgáltatásról való lemondásról

A februárban megalakult első nemzeti közműszolgáltatót is segíti a gáztörvény módosítási javaslata azzal, hogy meghatározza, miként lehet felhagyni az egyetemes szolgáltatással, majd a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal miként jelöli ki az új szolgáltatót – mondta Balla György (Fidesz), a törvényjavaslat előterjesztője hétfőn, a parlament gazdasági bizottságának ülésén.

Tovább olvasom

Enyhe tél, növekvő fogyasztással

Mind gázból, mind áramból több fogyott a mostani télen, mint egy évvel korábban, az előbbi esetében főként a háztartások felhasználása ugrott meg az elmúlt évihez képest – számol be a Napi Gazdaság. Az újság szerdai cikkében ismerteti: 1,5 százalékkal több gázt és 3 százalékkal több áramot használtak fel a hazai fogyasztók, mint egy évvel korábban.

Tovább olvasom

Egyre kevesebb a védendő energiafogyasztó

Számottevően csökkent a védendő lakossági energiafogyasztók száma az elmúlt három évben – írja hétfői számában a Napi Gazdaság. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a lappal azt közölte, hogy a gázfelhasználók esetében 2012-ben még a teljes egyetemes fogyasztói kör 1,3 százaléka minősült rászorultság alapján védendőnek, az idén az év első felében már csak egy százalékuk tartozott ebbe a kategóriába.

Tovább olvasom

Megbízható a felhasználók villamosenergia-ellátása

Közel 12 százalékkal csökkent tavaly a villamosenergia-ellátás megszakadások gyakorisága és időtartama 2012-höz képest – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal értékeléséből. Az elmúlt évben a Magyarország területén működő villamos energia elosztói engedélyesek mindegyike teljesítette az előírt minimális minőségi követelményeket.

Tovább olvasom

A szó megmarad: évekig őrzik hívásainkat a szolgáltatók

Évi ötmillió esetet kezel, a hívások többségét 20 másodpercen belül fogadja és éveken át megőrzi az ELMŰ telefonos ügyfélszolgálata, ahol – a fogyasztóvédelmi törvénynek megfelelően – már öt percen belül emberi hang fogadja a betelefonálókat. Acélos idegek és tűrőképesség kell ehhez a munkához, az ügyintézőket megtalálják a perverzek, de a magányos, szeretetre vágyó emberek is – mesélt központ munkájáról Boross […]

Tovább olvasom

Magyarországnak van a régióban a legnagyobb betárolt földgázkészlete

A legfrissebb adatok szerint Magyarország a baumgarteni régión belül a legnagyobb betárolt gázmennyiséggel, 2,8 milliárd m3 földgázzal rendelkezik. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a földgázellátás biztosítása érdekében folyamatosan vizsgálja a magyar földgázpiac helyzetét, az egyes szereplők aktivitását, tevékenységét.

Tovább olvasom
1 2 3 4 5