Sokba kerülhet a kerti tüzeskedés! Százezrekre büntethetnek

Egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során. 2015. március 5-én lépett hatályba az országos tűzvédelmi rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplő számára jelentős változásokat hozott.

Tovább olvasom

Év végéig nyújtható be pályázat földgázüzemű autóbuszok beszerzésére

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az egy ízben már kitolt határidőt további két hónappal meghosszabbítva, 2013. december 31-én 24 óráig várja a pályázatokat az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogramban.

Tovább olvasom

Betiltaná az EU a fatüzelést?

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) ma nyilvánosságra hozott jelentése szerint a levegőben lévő ózon és részecskeszennyezés a városokban élő emberek több mint kilencven százalékának egészségét veszélyezteti Európában. A légszennyezés Európában évente több mint négyszázezer ember idő előtti halálát okozza, és sok milliárd eurójába kerül az egészségügynek, illetve – főleg a kiesett munkaidő miatt – a gazdaságnak.

Tovább olvasom

Akku helyett kondenzátor? (videó)

A fékezési energiát eltárolni nagyszerű és divatos dolog, szép lassan egyre több autóban jelennek meg a fékenergia-visszanyerő rendszerek. Ha fékezéskor hő helyett elektromos áramot termelünk, akkor azt gyorsításkor vissza lehet táplálni a rendszerbe (vagy elektromos berendezéseket működtethetünk vele), így a fékek is kevesebb szálló porral terhelik a környezetet és üzemanyagot is megtakarítunk. Sajnos az akkumulátorok nem igazán alkalmasak ilyen hirtelen […]

Tovább olvasom