Ügyészségi eljárás indult a Volkswagen ellen Franciaországban
Súlyos csalás gyanúja miatt eljárást indított a párizsi ügyészség a Volkswagen autógyár ellen február 19-én, amiért feltehetően a károsanyag-kibocsátási értékeket illetően csalásra lehetőséget adó szoftverrel üzemelő motorral látta el a járműveit – közölték kedden rendőrségi források.
A vizsgálat a Franciaországban eladott járművekre vonatkozik. Az előzetes eljárás már októberben, az emissziós világbotrány kitörését követően elindította a vádhatóság, és a csalások elleni hatóság is vizsgálatot rendelt el.
A nyomozás során egyértelművé vált a csalás szándékos jellege, és beigazolódott, hogy a Franciaországban forgalomba került járműveket is érinti a csalás – közölte Nathalie Homobono, a csalások elleni hatóság vezetője.
A legnagyobb európai autógyártó korábban elismerte, hogy mintegy 11 millió, EA 189 típusú motorral üzemelő autóba telepítettek olyan szoftvert, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem. Ebből közel egymilliót Franciaországban adtak el.
energiaoldal.hu – MTI