Nyolc iskola fűthet az Erzsébet-utalvánnyal

Az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben lévő intézmények téli fűtésköltségének csökkentéséhez járul hozzá az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. által negyedik alkalommal meghirdetett brikettpályázat, amelyen 8 iskola nyert 100 tonnányi, érvénytelenített Erzsébet-utalványból készült brikettet – tudatta a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Tovább olvasom »

Összefogtak a magyar bányászat feltámasztásáért

„Legalább 200 évre való kőszénnel rendelkezünk”. A bányászat negatív megítélését szeretné megváltoztatni, és az érdekképviseletet megerősíteni a rokon diszciplínákat újra összefogó Földtudományi Civil Szervezetek Közössége (FöCiK). Az idei elnökséget betöltő Magyarhoni Földtani Társulat vezetője rádiónkban elmondta, a közhiedelemmel ellentétben Magyarország nyersanyag-ellátottsága jó, a kőszénvagyon például legalább 200 évre elegendő. Baksa Csaba kiemelte, a befektetők elmaradásának inkább geopolitikai okai vannak.

Tovább olvasom »

A MOL-csoport ajánlatot tett a Szlovák Villamos Művek részvénycsomagjára

A MOL-csoport vállalata, a Slovnaft és az MVM-csoport közösen, nem kötelező érvényű ajánlatot tett a Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos, jelenleg az olasz Enel vállalatcsoport tulajdonában lévő részvénycsomagjának megvásárlására. Sikeres pályázat esetén, az új portfólióelemek és a már meglévő eszközök együttes használatával tovább erősödhet az energiaellátás biztonsága a villamos-energia és a földgáz kelet-közép-európai piacán.

Tovább olvasom »

Elzárják a brüsszeli pénzcsapokat a Déli Áramlat miatt?

Orbán Ismét Moszkvát választotta Brüsszel helyett, amiért azonban nem csupán erkölcsileg, de anyagilag is megfizethetünk. A Déli Áramlat gázvezeték ügyében  Brüsszel kooperációra kényszerítené Moszkvát a vezeték rendszer-üzemeltetési és a szállítási jogainak szétválasztásával. Vagyis, más gázcégeknek is szállítási jogokat akar kicsikarni, ami nyilvánvalóan csökkentené az orosz gázóriás monopóliumát. Ez Magyarország számára mindenképpen kedvező lenne, hiszen a monopólium megtörésével az árak alacsonyabbak lehetnek, a projekt […]

Tovább olvasom »

Jól jöhet a szigorítás a szigetelőanyag-gyártóknak

Jövőre szigorodnak ugyan az épületekkel szembeni hőtechnikai követelmények, de ezeknek 2018-ig csak az uniós, illetve az államilag támogatott pályázatokon kell megfelelni, így csak e pályázatok kiírásával növekedhet a hőszigetelő anyagok forgalma – mondta Kruchina Sándor, az Austrotherm Hőszigetelőanyag Gyártó Kft. marketing vezetője az MTI-nek.

Tovább olvasom »

Atom nélkül nem megy

A magyar ipar versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy olcsó, tartósan stabil, folyamatosan biztosítható és klímavédelmi szempontból tiszta energiaforráshoz tudjon jutni, amit jelenleg a nukleáris energia tesz lehetővé – mondta Cséfalvay Zoltán, aki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnél (OECD) három évig nagyköveti posztot tölt be.

Tovább olvasom »

Százmilliárd dollárba kerül a régi atomreaktorok leállítása

Több mint 100 000 000 000 dollárba kerül a következő 25 évben a világ régi atomreaktorainak leállítása és a felhalmozódott szennyezőanyagok eltakarítása a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán Londonban ismertetett éves jelentése szerint. Ráadásul a költségbecslés csak a reaktorok leszerelésére vonatkozik, és nem tartalmazza a hulladék végleges eltávolításának árát

Tovább olvasom »
1 99 100 101 102 103 245