A Fidesz dolgozik a harmadik rezsicsökkentésen
Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Tovább olvasom »Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.
Tovább olvasom »
Több száz fogyasztóvédelmi eljárás indult az idén közműszolgáltatók ellen a rezsicsökkentés elmulasztása, hibásan kiküldött számlák és a tájékoztatási kötelezettség megszegése miatt. A cégeket emiatt több száz milliós bírsággal sújtották – közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Tovább olvasom »
A Magyar Nemzet információja szerint év végéig újabb energiaszolgáltató államosításáról születhet megállapodás. A FŐGÁZ 49 százalékos részesedését venné meg az állami Magyar Villamos Művek Zrt. a német RWE-től. Koncz László, a budapesti gázszolgáltató vezérigazgatója a napilapnak azt mondta, a Főgáz már túlesett egy többhetes, rendkívül mély átvilágításon, amelyet ismert nemzetközi tanácsadó cégek végeztek el. Ez alapján megtörténik majd a Főgáz […]
Tovább olvasom »
Az Együtt-PM véleménye szerint „zavar van a kormányzati fejekben” a rezsicsökkentést illetően, ezért a kabinetnek el kellene dönteni, hogy melyik képviselője hazudik – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
Tovább olvasom »
Az év utolsó negyedében a korábbinál 20 százalékkal alacsonyabb tarifát határoz meg az Oroszországból hosszú távú szerződés alapján érkező gáz árképlete. A csökkentésről még az E.On Földgáz Trade állapodott meg, ráadásul nem egy egyéves diszkontként, hanem a képlet végleges módosításával. A Világgazdaság úgy tudja, a társaság MVM általi átvételének ez is feltétele volt.
Tovább olvasom »
Az EUROSTAT friss jelentése szerint 2013 első felében Magyarország a rezsicsökkentésben Európa élén áll. Elsők vagyunk az EU-ban a lakossági áramár-csökkentésében, másodikak vagyunk a gázár csökkentésében – jelentette ki Selmeczi Gabriella pénteki sajtótájékoztatóján. Európai viszonylatban tehát a magyar családok érezhették a legjelentősebb rezsicsökkentést – jegyezte meg.
Tovább olvasom »
A közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény rögzíteni fogja a megfizethetőség elvét – közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
Tovább olvasom »
Beköszönt a piacra egy új innovatív, ionizációs elven működő elektromos kazán, az EWS Hőszabályzó Rendszer, amelynek segítségével lehetővé válik a energiatakarékos épület üzemeltetés! A rendszer teljes kiépítése óriási lépés a rezsicsökkentés drasztikus folytatásához.
Tovább olvasom »
Orbán Viktor kormánya még a brit Munkáspárt vezetője által tervezett közműdíj-befagyasztásnál is jóval keményebben lép fel a nyerészkedő energiaszolgáltató cégekkel szemben – írta online véleményrovatában a The Guardian.
Tovább olvasom »
A közműszámlák egységesítését javasolja a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja. A várhatóan 2014. január 1-jétől hatályos új rendszerben egységesek, egyszerűek, átláthatók, mindenki számára megérthetők lesznek a számlaképek – közölte Németh Szilárd, a kormánypárt szakpolitikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a szabályokat törvény rögzíti majd.
Tovább olvasom »
Nem csak a szolgáltatók, hanem a saját zsebéből is nagy pénzt vesz ki az állam a rezsicsökkentéssel, amely jövőre mintegy hatvanmilliárdjába kerül a büdzsének. A kieső összeget végül be kell fizetnie valakinek.
Tovább olvasom »
November 1-jétől 11,1 százalékkal csökken az egyetemes szolgáltatásban az áram, a gáz és a távhő ára. A tarifák a tavaly decemberinél 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak azt is figyelembe véve, hogy januárban 10 százalékot már lefaragott belőlük a szabályozás – írja a Világgazdaság.
Tovább olvasom »